Ismét eltelt egy hét azóta, hogy utoljára hallani lehetett a sokak által csak "váci mentős botrány"-nak nevezett esetről. Mint ismeretes: május első napjaiban egy váci mentőautót irányítottak Nagymarosra. A helyszínre induló mentőt a mentőtiszt rosszullétre hivatkozva visszafordította. A váltás végül kiért a helyszínre, azonban idő közben a 70 év körüli beteg elhunyt. Azt egyelőre nem tudni, hogy a mentő késése és a beteg halála között volt-e közvetlen összefüggés. Az egyébként önkormányzati képviselőként is tevékenykedő mentőtiszt akkori álláspontja szerint nem volt.
Korábban egy szerkesztőségünknek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő mentőtiszt elmondta: vannak bizonyos, úgymond extrém helyzetek, amikor egy mentőtiszt kérheti, hogy mást küldjenek helyette egy esethez - például rosszul van -, azonban ha már a mentőautóval elindult a helyszínre, akkor nem fordulhat vissza. Akkor még nem tudtuk, milyen vizsgálatokat von maga után az eset. Annyit lehetett csupán tudni, hogy az ügyet kivizsgálták, s a vizsgálat eredményeképpen - információink szerint - a mentőtiszttel felbontották a szerződést, amely mintegy 40 éve állt fent közte és a mentőszolgálat között.
A mentőtiszt azóta sem nyilatkozott az ügyben feltehetően ugyan abból az okból, ami miatt az Országos Mentőszolgálat sem tudott részünkre tájékoztatást adni: "A Mt. 10§. szerint a tájékoztatás feltételei az üggyel kapcsolatban nem állnak fenn, így a konkrét személlyel kapcsolatba hozható kérdésben nem adhatunk információt." - írta Győrfi Pál Kommunikációs s PR igazgató.
Aztán az ügy kapcsán 2015. július 8-án, szerdán közös sajtótájékoztatót tartott a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció és az Együtt-Vácért szövetség. Ezen több kérdés is felmerült melyeket aztán mi feltettünk a megszólítottaknak. A kapott válaszokból mindösszesen annyi derült ki, hogy az érintett képviselő nem az ellenzék soraiban ül. Azóta látszólag nem sok minden történt, ezért több helyütt is érdeklődtünk az üggyel kapcsolatban.
Megkeresésünkre elsőként a Pest Megyei Főügyészségtől válaszoltak a következőképpen: "Az Ön által feltett kérdések közül kizárólag a büntetőeljárást érintő kérdésére állt módomban adatokat gyűjteni. Azonban az Önök cikkeiben megjelölt esettel összefüggésben a Pest Megyei Főügyészség ügyészi szervei előtt jelenleg nincs folyamatban büntetőeljárás. Javaslom ezért a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének megkeresését a téma által felvetett kérdések megválaszolására."
Közben megérkezett a válasz a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól is, ahonnan a következőkről informáltak: "Hatóságunkhoz érkezett megkeresésére hivatkozva tájékoztatom, hogy az Ön által említett eset körülményeit a Váci Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt elrendelt feljelentés kiegészítés keretében vizsgálja."
Az ügy kapcsán intézett további megkereséseinkre egyelőre nem érkezett visszajelzés. Amint ez megtörténik, természetesen informáljuk majd olvasóinkat.
Az ügyben tehát a jelenlegi állás szerint rendőrségi vizsgálat folyik, melynek eredményéről szintén igyekszünk majd tájékoztatni olvasóinkat.